Bosnyákok
A bosnyákok katolikus horvát népcsoportja legnagyobb számban a török uralom után telepedett le Baranyában, mintegy háromszáz évvel ezelőtt. Nagyobb csoportjaikat ferences barátok vezették. Az éhezés, háború és kilátástalanság elől menekülőket az itteni világi és egyházi földbirtokosok szívesen fogadták, mert kellett, aki a földet megműveli és életet hoz az elnéptelenedett falvakba. Egy darabig még Pécs városában is sokan laktak, aztán a 18. században lassan beolvadtak a városlakó magyarságba. Kiváló kertészek és borosgazdák, vásárjáró emberek; dalaikban és zenéjükben ott a melankólia és a virtus, táncaikban a kör, a kóló ereje. Pécs környéki falvaikban egyre fogyatkozó számban a mai napig megtartották nyelvüket és népművészetüket.
Ez a könyv az utolsó órában kívánja megörökíteni mindazt a szépséget és értékes hagyományt, amit az elődök a népviseletekkel ránk hagytak.
(Szávai József)
Dráva menti sokacok
A két legnépesebb Baranya megyei horvát népcsoport, a sokácok és bosnyákok elődei jelenlegi lakhelyükre, a korábbi háborús események következtében kifosztott és elnéptelenedett, magyarok által lakott településekre tömegesen, ferences papok vezetésével, több hullámban érkeztek Kelet-Szlavóniából és Bosznia középső és északi részéből a 17. század második felében, valamint a 18. század elején. A horvátországi szakirodalom a Duna, Dráva és magyar országhatár övezte térségben, vagyis a Drávaszögben élő sokácokat két csoportba sorolja, Duna és Dráva menti sokácokra. Ahogyan az lnevezésekből is kikövetkeztethető, a Duna mentiek a Duna közelében lévő településeken lakó sokácok, a Dráva mentiek pedig a Dráva folyó melletti településeken élők. A Duna menti sokácokhoz tartoznak az alábbi horvátországi települések Dályok (Duboševica), Darázs (Draž), Hercegmárok (Gajić) és Izsép (Topolje), a Dráva mentihez pedig Petárda (Baranjsko Petrovo Selo), Baranyavár (Branjin Vrh), Benge (Šumarina), Lőcs (Luč) és Torjánc (Torjanci). Ez utóbbi csoporthoz tartoznak történeti, viseleti és nyelvjárási sajátosságaik alapján a Magyarországhoz tartozó baranyai részben lévő (egykori) sokác települések: Alsószentmárton (Semartin), Kásád (Kašad) és Beremend (Breme).
(Barics Ernő)
Dráva menti horvátok
Az oszmán hódítás nagy népmozgást eredményezett a kezdetben biztonságosabb Magyarország, majd a hódoltság idején a megmaradt királyi Magyarország felé. Ebben az északnyugatra, északra tartó, több hullámban lezajló beköltözésben és ideiglenes vagy tartós megtelepedésben a horvátok is nagy számban vettek részt. A 16. század elejétől részben spontán, részben pedig szervezett módon indultak első csoportjaik Magyarországra. A folyamat a keresztény visszafoglaló háborúkon is túlnyúlva, egészen a 18. század második feléig eltartott, csak ekkor csillapodott le. Ennek hatására kialakult egy többé-kevésbé összefüggő horvátok lakta terület, amely Nyugat-Magyarországtól a déli megyéken, Zalán, Somogyon és Baranyán át a Bácskáig húzódott, sőt, a Duna mellett messze északra hatolt. Ebben a félkaréj alakú sávban formálódtak ki végül a megtelepedést követő évszázadokban a saját egyedi jelleggel, karakterrel bíró népcsoportok, köztük a Dráva menti horvátok is. Az utóbbiak települései közé leggyakrabban Lakócsát, Tótújfalut, Szentborbást, Drávakeresztúrt, valamint Felsőszentmártont, Potonyt, Drávasztárát és Révfalut sorolták. Az első négy település a „kaj” nyelvjárást beszélte, míg az utóbbi négy a „što” archaikus e-ző változatát.
(Kitanics Máté)
Mohácsi sokacok
A történészek szerint a sokácok boszniai eredetűek (van, aki úgy véli, őshonosak Szlavóniában). Első csoportjaik a 15. század végén és a 16. század elején az oszmán hódítások miatt költöztek a Dráva-Száva közére. Az oszmán hódoltság korában, valamint a török alóli felszabadulás után Baranyába és Bácskába is eljutottak. A sokac nevet elsőként I. Ahmed szultán fermánja említi 1615-ben. Sok kutató szerint csak a 17. század végén, a 18. század elején kerültek a sokacok Mohácsra, de tény, hogy már 1618-1619-ben Matkovics Simon boszniai horvát pap plébánosként gondoskodott a helyi katolikusokról. A 18. század folyamán a sokacok népes csoportját alkották a mezőváros lakosságának. A sokacok nemcsak földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, de sokan közülük korsósok és fazekasok is voltak. Nagy jelentősége volt a mohácsi sokac családok életében a Mohácsi-szigeten kialakult, s egészen 1956-ig virágzó tanyavilágnak. Noha a 19-20. század folyamán jelentős asszimilációs nyomás nehezedett rájuk, Mohácsnak mind a mai napig nagyszámú őshonos sokac horvát népessége van. A sokac lányok, asszonyok színpompás viselete, a sokac népzenészek (dudások, tamburások) zenei tudása, a népcsoport tánckultúrája komoly értéket képvisel, farsangi alakos népszokásuk, a busójárás pedig felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökségének listájára nemzetközi hírnevet szerezve Mohács városának.
(Sokcsevits Dénes)
Megjegyzés: Pávkovics István „Hurkaš” és vagy harminc idős mohácsi adatközlője átnézte a könyvet, és több hibát, pontatlanságot talált benne. Ezért a szerkesztő úgy döntött, hogy a könyvet újra ki kell adni, javított, bővített kiadásban (a kiadás 2026-ban várható). A hibák egy része a felöltözéssel, hajviselettel, a kiegészítők használatával kapcsolatos. Másrészt vannak olyan ruhadarabok, amelyek mohácsi sokac volta erősen kétséges. Mivel ez lényeges hiba, itt vannak azok a képek, amiket a következő kiadás nem fog tartalmazni; ezeket ne tekintsük mohácsi sokac viseletnek! Képek sorszámai: 70, 77, 78, 208, 213, 236, 237, 239, 240, 241, 242, 253, 254.