Skip to main content

ISTEN HOZOTT, KEDVES VENDÉG!
Nemzetközi horvát fesztivál
Pécs, Magyarország

1996-ban, amikor az első fesztivált megrendeztük, két cél vezetett bennünket. Az első, hogy miután annyiszor voltunk már vendégek, legyünk végre házigazdák, és mindazt a jót, szíves-látást, amit kaptunk, valahogyan viszonozzuk. A másik cél, hogy a környező országok horvátjai, énekesei, zenészei, táncosai találkozzanak egy vendégszerető, nyitott városban. Nem volt ez mellékes cél, hiszen akkoriban a Jugoszláviában élő és a Horvátországban lakó horvátok csak Magyarországon találkozhattak, a határ le volt zárva, a polgárháború emléke még szinte tegnapi volt. Azóta – hála Istennek - nincs már szükség „találkozóhelyre” ilyen értelemben. Van viszont szükség továbbra is egy olyan fesztiválra, ahol mindenki bemutathatja saját hagyományait, megismerkedhet a többiekével, felfedezheti az azonosságokat és a különbözőségeket, büszke lehet a sajátjára és elfogadhatja a másét. Szomszédok vagyunk, rokonok vagyunk és kíváncsiak: mi történik a szomszédban vagy a rokonságnál?

A város ilyenkor valóban nyitottá, multikulturálissá és sokszínűvé válik. Jó ilyenkor hazai horvátnak lenni Pécsett, érteni az érkezettek nyelvét, énekeit, gyönyörködni táncaikban vagy éppen velük együtt táncolni, megkóstolni ételeiket, jóféle boraikat, érdeklődve vizsgálgatni kézműves- és egyéb népművészeti áruikat. Jó ilyenkor magyarnak is lenni, mert „helyben maradva” is nagy utazás résztvevői lehetünk, az adriai tengerparttól a hűvös Burgenlandig és Szlovákiáig, a törökös fejfedőt viselő boszniai horvátok városaitól a vajdasági bunyevác és sokác tanyákig és falvakig, a Zágráb környéki hegyvidéktől a széles és termékeny szlavóniai síkságig. Európa egy jókora déli darabja ilyenkor Pécsre költözik, az európai gondolattal, amely mindig olyan egységet és összefogást jelentett, amelyben nem oldódik föl uniformizálódva a sajátos, a különböző. Amikor eljönnek ezek a szeptemberi napok, közülünk mindenki házigazdává, kísérővé, vendéglátóssá, szakáccsá és szállásadóvá válik és este még táncolni is fog, mint a házigazda együttes tagja a gálaműsoron, meg a táncházban. Önkéntesen, tiszta szívből és ingyen. A fizetség ott lesz a kézfogásokban, a mosolygó tekintetekben, az élményben, hogy összetartozunk.

Az "Isten hozott, kedves vendég!" Nemzetközi Horvát Fesztiválon 1996 óta több mint 100 településről, több mint 4000 szereplő vett részt. Isten hozta Önöket a jövőben is!